FrissítésSúgó

Beki	2006.02.13. 20:01 -
	írock. talán. néha. megint. nem mondom, hogy jól. de jól esik... hátha... talán.

[34-15] [14-1]

Beki	Előzmény | 2007.06.22. 18:44 - #15

Gúnyos apró mosoly suhan át az arcodon... Ezer kicsi napsugár sóhajt némán ajkamon... Reszketeg, hűs valóság... körbefonó mélység... Gomolygó, kis pöffeteg... felragyogó szépség... Őrjítő mély tündérfény - maradj velem, várj még!...

Beki	Előzmény | 2007.06.22. 18:43 - #14

Téged kereslek, de sehol sem talállak; Félve fogom kezed - de szemeim nem látnak... Ki vagy te itt, s miért ölelsz így engem? Elküldenélek, hisz vár rám a Kedvesem... A fojtó képek sötét árnya felkacag... A fájó szégyen remegése elragad. Zavartan állok szemeid mély tükrében; Menekülnék... de félek - késő - elvesztem. Megriadt szívem csendesen felüvölt: Ki vagy te szép, ismeretlen ismerős?! S te csak nézel rám szelíd, megértő-némán, míg lelkem felriad, s már látom álmom tisztán...      Szép arcod felragyog, álmodban rám mosolyogsz…      S én tudom már, mi körbe fon, Kedvesem… a Te karod.

Beki	Előzmény | 2007.06.20. 12:58 - #13

Halványan felsejlő ezüstös vonások... Ébrenlétben kísértő sziporkázó álmok. Csillogó iriszed tekintetembe fúrod... Lágyan ragyogva fon körül mély, drága csókod. Forró, meleg karod ölelésére vágyok; Remegve kínoz az el nem múló hiányod. Érintesed tüze lelkemben lángolva sóvárog... Törékeny rózsáimhoz most hiába sikoltok. Felnézek róluk, de árnyad rám már nem vetül... Sajgó magányába szívem csendesen elmerül. Irigyen bámulom a tündöklő, szép holdfényt; Hisz ő ölelheti kedvesét, mígcsak a nap éj...     De bár övé lehet minden, mit az éj lágy leple takar,     Álmom - e mély tündérfény - örökre bennem marad.

Beki	Előzmény | 2007.04.19. 12:16 - #12

Felnevet az égbolt, míg Te nem vagy itt velem... Értetlenül bámul rá sóvár-irigy szívem. A felhők is gúnyolnak; elfordulok tőlük - Miért engem bántanak? Nem kértem belőlük... Miért, hogy ők láthatnak, míg én csak reszketek? Miért, hogy a lágy szél Téged most is ölelhet? Vágyom, hogy ujjam érintse szép arany hajad, S mély, meleg íriszed tekintetembe fúrjad... Mosolygó kis ráncok kacagnak rám szelíden, Drága, kedves arcod körbefonna csendesen. S én csak némán nézném e tündöklő szépséget, Karjaid közt feledném a karcos ürességet...              S bár halna el az Idő, s lennél itt örökre,              Lángoló, bús vérem már nem is vágyna többre...

Beki	Előzmény | 2007.02.03. 18:16 - #11

Szelíd kis nevetés... játszi, apró tünemény... Hasítva, kínlódva... szétroppan a mélység. Zuhanás, lebegés... körbefonó sötétség.... Gunyoros kacagás... édes embertelenség...

Beki	Előzmény | 2006.11.15. 15:20 - #10

Villanat Felriad a csend, s hirtelen felkiált - Ki lopta el a holnapot s a mát?... Szikrázó képzet - lángoló sötétség, Harsogó kacajjal kacsint rám a kétség. A felhők falára felkúszik egy árnyék, Mondd... hova tűnt el innét az összes érzés?

Beki	Előzmény | 2006.10.22. 13:50 - #9

A Pókasszony csókja... A fagyasztó csöndben hullik a hó... Tántongó hideg - itt reszket a szó... Komoran nézed a befásult tájat, Hiába minden - nem érzel vágyat. Villanó illatok, kacagó emlékek... Harsogó rémálmok, keserű képzetek... Remegő pilláid üresen merednek: Nézik a világot, de látni nem képesek. Szürke vagy fekete... a színek is eltűntek A pillanatok mintha... kiüresedtek. Mész tovább előre; felnevetsz gépiesen... Mindegy már teljesen: nem számít... semmi sem.

Beki	Előzmény | 2006.04.28. 22:29 - #8

Nem vagy velem, így egyedül vagyok... Csendesen ülve hozzád suttogok... Nem is csak hozzád; a magasba fel... Istenedet kérem - ne hagyjon Téged el... Szívem elszorul és őrülten reszket Nem érzek mást, csak fojtó félelmet. Nem az ejt kétségbe, hogy épp most merre vagy Talán csak játszol velem?... még ez sem riaszt. Bízom benned, és hiszem is: nem hiába... Mégis megremeg lelkem nyugodt vára. Rémisztő képek lebegnek előttem szüntelen, A szörnyű látomás imára késztet... - engem! Engem, ki hinni már nem tud a nagy Égben... Én most mégis néma könyörgésbe kezdtem... Kiálts fel ezerszer - *élek és virulok!* Én majd nevetek, s többé nem aggódok... Mosolyogj melegen, és nevess ki mindenért... Hadd lássam szemed, ahogy csillog - ahogy él! Gúnyold ki szívem gyötrelmes fájdalmát Mondd, hogy fölöslges itt minden kínzó aggály... Győzködném én magam is, de felemészt a kétely... Szívemet már kegyetlenül elöntötte a métely... Menekülnék előle, de késő már - fogva tart... S e sziget nem más, csak egy kihalt, rideg part... Kiutat nem látok, csak reményem keresem... Gyere el hozzám hát, és segíts benne nekem!... Tárd ki börtönöm ajtaját - had lehessek szabad... Ölelj át, hogy érezzem újból, ismét a nyugalmat... Nem számít, ha nem emlékszel, ha elfeledsz, elhagysz... Csak egy szóra maradj még... és súgd felém: jól vagy...!

Beki	Előzmény | 2006.03.19. 13:17 - #6

II. Új nap virradt, és én mást látok Valami más lett abból a kislányból. Már nem kislány, de nem is tudom, mi... Úgy néz rám, mintha elfelejtett volna nevetni. Oh... tévedtem - már hallom is kacagni... Nevet, és nevet, már nem tudom, miért is... Hangja száraz, örömtelen, rideg Szeme csillogása is fagyosan jeges... Apja mellett ül, bólogat szelíden Megértőn felnéz rá - ő tisztán lát mindent... Pedig a Lány nem fog fel semmit sem Hiába logikus - nincs válasz semmire... Üres, értetlen, fáradt és gyenge... Mégis úgy tesz, mintha erős lenne. Figyelni próbál az üres szólamokra... Erősen koncentrál a magyarázatokra. Apja szeme könnyes, halál után vágyik... S a Lány hiába próbál tenni bármit. Próbálja megérteni, s hiszi is - érti... Hisz jómaga is csak a halált kéri. Nézem őt, szánom őt, de jól tudom, hiába... Nem segíthet rajta semmi más, csak önmaga.

Beki	Előzmény | 2006.03.19. 12:04 - #5

I. Mit látok?... ó igen, egy kislányt... Elmélázva nézem őt - más nem is bánt... De igen!... igen?... nem tudom A sikoltó csönd körülfon... A kislány felnevet, eszébe jut valami... Kapkodva elkezd ajándékot csinálni. Lopva körbenéz - nem látja őt senki?... De megnyugodhat - nem zavarja semmi. Kezei közt lassan feltűnik a műve Egy fonalbaba apró piciny feje... Gyermeki örömmel öltöztetni kezdi Majd elkészülvén háta mögé rejti... Feláll halkan, a nővéréhez sétál Csillogó szemmel adja át ajándékát. Nővére mosolyog, átöleli némán De valami megbántja a kislányt. Duzzogva elfordul, pityeregni kezd... Hiába faggatják, miért teszi ezt... De én... én tudom, mit is fájlal annyira... - hogy nővérének nem tetszett az ajándéka... Pedig téved, tudom, nincsen igaza!... Ím, már nővére is ezt magyarázza. Apró mosoly suhan át az arcán... Lassan nevetni kezd újból a kislány. És én csak állok, nézem őket fájón... Némán, irigyen, keserűen, vádlón... Ők egymásba fonódnak, engem tép egy tüske Hiába küzdök, könny szökik szemembe. Lehunyom szemem, megrázom magam... Hisz mindez, mit látok, már oly messze van... Emlékezni? Ott lenni? iszonyúan fáj!... de majd nevetek, s ha akarom... majd nem fáj.

Beki	Előzmény | 2006.02.20. 20:30 - #4

Levél az asztalon... egy újabb levél. Benne csak fájdalom - gyászjelentés... Tompa, halk gyötrelem ölel körül... Egy magányos könnycsepp arcomon legördül... Lehullik némán, de nem követi több: Tántongó szakadékként fon körül a csönd... Tovább!... tovább! Felállok ültömből, s az asztalhoz lépek... Nem látszik hatása rajtam a levélnek. Ridegen ránézek, majd felkapom kezembe; Megvető fintorral elhajítom a tűzbe... Dacosan elfordulok - engem nem érdekel! De átjár a kín - érzem, most én égek el... Tovább!... tovább! Kilépek a szobából, s hajamba kap a szél... Rémisztő erővel tör rám a sok emlék. Egy illat sodródik felém a légben... Az illat, amely Őt tartotta életben... Szabadulni probálok, rá nem figyelek... Feledni akarok, de Ő el nem enged... Tovább!.. tovább! Felhangzik fülemben elhaló nevetése... A száraz, örömtelen, hazug érzése... felordítok - tőlem takarodjon! Ne belőlem csináljon bolondot... Pedig már tudom is, túl késő... Mint máskor - most is megtette Ő. Tovább!... tovább! Nekem esik valaki egy sarkon befordulva... S én dobogó szívvel pillantok fel az alakra. Csak állok némán, és figyelem a gyilkosát... Figyelem, amint előttem az gyáván meghátrál... Múltam visít dühödten - mi lesz? mire várok?? De én elfordulok fáradtan, s csak a fejemet rázom. Tovább!... tovább! Nem nézek már vissza, nem érint meg többé... Nem vonzza tekintetem ében haján a napfény... Meleg, barna szeme nem kínozza lelkem... S nem számít az sem, boldog-e, vagy sem... Gyűlöl-e, szeret-e, gyilkol-e épp most... Szívemből múltam halvány kínja szól... Nem akarom látni többé, nem én, az arcát...! Lángoló szerelmem könyörtelen gyilkosát... ehh... tovább... tovább...

Beki	Előzmény | 2006.02.13. 20:04 - #3

Fázik a vérem, és reszket a szívem... Mosolygok, bár semmi sincs rendben. Nem hisznek nekem, ha mondom - jól vagyok Igazán nem tudom... talán nem hazudok. Ülök vagy állok... mindegy, álmodok... nem szívesen, hisz ezek rémálmok... Nem tudom, én csak a fagyot érzem... fulladok, megfojt - akarom! - félek... Szédelgek, kábulok, elzsibbad az agyam... Kegyetlen álomba merülök tikkadtan... Száraz a szám, és lángol a szemem... felébrednem - úgy fest - lehetetlen... kínlódva üvöltök, szenvedek... béklyóim magatehetetlenné tettek... A rémisztő képek előttem egymást kergetik S én elszorult torokkal nézem őket végig... Véres csecsemő hever a lábaim előtt... Vergődik, haldoklik, hangja szívettépő... Lehajolok hozzá, de menteni már nem tudom... Jeges tüskeként tép belém tehetetlen kínom... Arcára nézek, és megdermed a levegő... A látomás gyilkos emlékeket rángat elő. Haja vörösen megcsillan a lemenő nap tüzében... Üveges tekintete rám mered az alkonyati fényben... Csak állok, és kezemben tartom a kicsi lényt... Kétségbeesve szorítom magamhoz hűlő testét. Lelkemből feltör hangtalan, néma sikolyom... Fájdalomtól rázkódva a gyermek után vágyódom... Vágyomra rá, hogy ő éljen, és én ne... Talán neki szebb élete lenne... Keserűen felnevetek, megrázom a fejem... s a boldog öntudatlanságba visszasüllyedek...

Beki	Előzmény | 2006.02.13. 20:04 - #2

Tudod, mit jelent igazán szeretni? Szeretni azt, aki nem lesz tiéd soha... szeretni úgy, hogy reménytelen vagy... szeretni úgy, hogy belehalsz nélküle... szeretni úgy, hogy megvakulsz tőle... szeretni úgy, hogy kínodban mosolyogsz... szeretni úgy, hogy örülsz, ha boldog... szeretni őt, és szabadnak hagyni...  szeretni őt, és végleg elengedni... Nevetni szívből, lángolni fájdalomtól... Érte mindent megtenni, bármily megalázó... Csak nézni őt némán, nem szólni egy szót sem... Kábultan követni, bármit kérne tőled Kérdi, mi baj, mosolyogni, nem felelni... Boldogtalanul oly boldognak lenni... ez a titok vers! októberi. nem is tecc annyira... csak éreztem.

Beki	Előzmény | 2006.02.13. 20:01 - #1

írock. talán. néha. megint. nem mondom, hogy jól. de jól esik... hátha... talán.

[34-15] [14-1]