FrissítésSúgó

Beki	2005.04.12. 22:40 -
	ezek az én verseim... : |

[24-5] [4-1]

Beki	Előzmény | 2005.04.12. 22:44 - #4

A fájdalom gyötörte, de hiába - a Lány a holnapot már nem várta... Bement a szobába, kulcsra zárta; őt már többé senki sem látja... Nyugodt volt, és békés, tudta: a boldogság már csak pár lépés... A tükörhöz lépett, belenézett... elmélázva nézte a Képet. A alak benne szép volt, de a szeme fagyosan csillogott. A levegő megfagyott tőle, de a Lány nem remegett meg előtte. Mosolygott, a Kép játszott vele: a keretben ő is ugyanezt tette. vicsora hideg volt és erőszakos... egy könnycsepp folyt le az arcon A Lány megérintette a szempilláját... halk nyögés hagyta el az ajkát. Nem könnyet sírt, vért... szemben átverte a Kép. Ott a cseppek fehéren virítottak Míg a valóságban vércseppek voltak. A tükör összetört, a Kép elúszott... a Lány ökle vértől tocsogott. Leguggolt a földre, egy szilánkot keresett. Felvett egy nagyobbat, egy jó éleset. Felemelte maga elé: ott volt az álnok Kép! a csuklójához fogta keményen karcolta a bőre felszakadt a vénája átszakadt Már mindent vér borított de a cserepeken nem hagyott nyomott! A Lány örjöngött, kínlódott... de a Kép csak vigyorgott! A Lány ereje fogyott, elapadt... de a Kép... nem lankadt!... Végül eljött a végső óra... de a Kép nem mondott le róla... Gúnyosan mosolygott, figyelte a testét... Érezte, nem meri, és itthagyja a lelkét! ajka megvető fintorra húzódott a vért nézve nevetésbe fogott... De a Lány elhagyta a testét... és nem adta el a Képnek a lelkét. A Kép sikoltott, üvöltött - A Lány volt a győztes, győzőtt. Elűnt a tükörből örökre a Kép... A Lány legyőzte lelke kísértését...

Beki	Előzmény | 2005.04.12. 22:42 - #3

Csönd volt, nyugalom... az éjszaka lágyan betakarta. A Hold fénye besütött... égette bőrét... zavarta. Fel akart állni, hogy a függönyt behúzza, De úgy érezte, valami a földbe zúzta. Nem tudott felállni, megmozdulni... Meg volt béklyozva, s nem tudott szabadulni. Arcáról könnyek peregtek, Szája sarkából vér csepegett. Lenézett a testére, S meglátta a tőrt a szívében. Tudta, ki tette ezt, s hálás is volt érte: De mégis, most érezte, átkozott lett tőle. Egyedül volt, nem tudta senki, Mire készült, hogy most lesz 'senki'... Homloka gyöngyözött, alatta vértócsa... De még mindig nem jött el a végső óra. Az emlékek rátörtek, fojtogatták - Tudta, senkinek nem tűnik fel majd a hiány. Köhögött, vért önkledezett, Gyengült a teste, egyre hidegebb lett Szíve lassult, szédülni kezdett. Dühös lett, gyűlölet emésztette: Hogy más ölhesse meg, élnie kellene?! Keserű mosoly terült el az arcán, Szemét lehunyta, érezte vérét a karján... Várta a véget, már boldogan, árván... Várta, hogy rányissák az ajtót, és meglássák... "Ráborulva testemre, bocsánatomért sírjanak, De én már nem leszek többé itt, hogy megalázzanak." Végül elaludt, elment, kiszenvedett, Eltűnt a lelke a semmiben... Másnap megtalalták, sírtak érte, De csak addig, míg a föld be nem fedte...

Beki	Előzmény | 2005.04.12. 22:41 - #2

Mikor megszülettem, csak én sírtam... de mikor csak nevettem, meghaltam. mosoly terült el arcomon vérem folyt le a karomon. leejtettem a pengét elmélázva néztem az élét véres volt, és rideg kegyetlen és nagyon hideg. Nem vágytam többé a kínra szomjúhoztam a nyugtató halálra. Nem akartam látni többé soha, amint meghalnak azok sorra, akiknek életem meghagytam... A halál fáj, mély nyomot hagyna Bennük, kik nem ismernek - Bennük, kikért élek. A halálnak szépnek kell lenni, nekünk kell csak nevetni. Hirtelen figyelmes lettem egy hangra, csöngött a telefon... véremben úszva felvettem, éreztem, nincs minden rendben. Az anyja volt, zokogott, kétségeesetten suttogott... elmondta az ítéletem Ő nincs többé nekem! a padlóra estem, kínlódtam vérem spriccelt, gyenge voltam. de elítéltek - éltem.

Beki	Előzmény | 2005.04.12. 22:40 - #1

ezek az én verseim... : |

[24-5] [4-1]